A fájdalmat nem szünteti meg semmi.
Nem szünteti meg semmi azt a fájdalmat, amit akkor érzünk mikor eldob valaki magától, akit annyira szeretsz. Nem tudjuk csak úgy kidobni őket mikor nem akarjuk érezni. Bár ki akarná érezni ezt a szüntelen fájdalmat? Senki. Mindenki kidobná a fájdalmát ha megtehetné.
Ha képesek lennénk rá én jelentkeznék elsőnek. Megannyi fájdalmat szeretnék kidobni magamból. Legfőképp azt, hogy kihasználva érzem magamat. Azt, hogy csalódnom kellett egy emberbe , akire számítani akartam. Azt akartam, hogy ha már “szeret” legalább a legnehezebb napokon is normálisan álljon hozzám. A bajban is fogja a kezemet. De én csak a csalódásokat kaptam tőle sorra. Annyi mindent elszeretnék neki mondani. Odaadnám a kezébe a szívemet is, hogy érezze az összes csalódást , az összes fájdalmat , ami bennem van.
És ha még valamit mondhatnék neki utoljára mielőtt elszállna belőlem az összes fájdalom, elmondanám, hogy:
“Már nem haragszom rád. Csak sajnállak.
Nem foglak üldözni. Csak elengedlek.
Tudom, hogy mit érek és tudom, hogy mit akarok. Volt idő amikor egyfolytában hívtalak volna és üzentem volna, hogy életben tartsam ezt a dolgot miközben tudtam, hogy nem igazán ezt akarod.
Tudtam, hogy erre nem állsz készen, de már nem vagyok az a lány. Ismerem az értékeimet és ha te nem látod, majd valaki más látni fogja.”
”Őrizd a múltat, alakítsd a jelent, alkosd meg a jövőt!”