Gyerekként mind elhisszük, hogy a felnőttek élete annyira egyszerű. Akár csak egy tündérmese. Felnőtt fejjel ez a tündérmese nem csak, hogy nem tündéri, de még csak mese sem.
Emlékszem én se szerettem óvodába járni. Most pedig minden percben visszahúz a szívem. Nem kellett gondolkodni semmin, felhőtlen volt a boldogságunk. Felnőttként viszont mindenen gondolkodni kell. Minden perc arról szól, hogy mit csinálhatnánk jobban, mi az, amivel az életünk jobb vagy még jobb helyzetbe kerülhetne. Elérni a céljainkat pedig nem is olyan egyszerű, mint azt gondoltuk. Mondván gyerekként, hogy:
"-Anya! Állatorvos leszek!"
Azt hittük ez csak egy csettintésre van. Nem hittük mi azt el anyáinknak, hogy mennyit kell érte tanulni.
Jaj drága Anya, most már tudom. Mindenhez rengeteget kell tanulni ha el akarunk valamit érni. Nem csak az iskola miatt, magunk miatt is nagyon sokat kell tanulnunk. Meg kell tanulnunk a megbocsátást, a szeretetet és a bocsánat kérést. Tanulni nem csak az iskolapadba lehet és nem csak ott kell. És , hogy őszinték legyünk a tiszteletet és mindent , ami az emberiséghez tartozik nem is tanítják az iskolába.
Azzal, hogy megtanulom matekon mi a pitagorasz tétel nem leszek emberséges. Nem tudom történelem órán Hitlertől megtanulni mi a megbocsátás. Nem tanítják meg az iskolában mindazt , ami az életben maradáshoz kell.
Önmagunkat csak mi ismerhetjük meg és az alapvető emberi tulajdonságokat csak saját magunknak taníthatjuk.
"Nem engedhetjük meg magunknak, hogy csak úgy éljünk, a sorsra támaszkodva, mert ezen a világon semmit sem értünk hoztak létre. Ha valamit el akarunk érni, akkor mindennel meg kell küzdenünk, hogy erővel vehessék el."